Pál apostol 1.: Saul üldözi a keresztyéneket

2023. május 14.

„Saul pedig egyetértett István megölésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.”

Apostolok cselekedetei 8:1-3.

Kedves Gyerekek!

Egy új sorozatot szeretnék elindítani a mai vasárnap. Egy olyan személyről – Pál apostolról - kezdenénk el beszélni, aki a magyar nyelvbe is bekerült a „pálfordulás” néven. Ha ezt mondjuk, akkor azt akarjuk kifejezni, hogy valakinek megváltozott a gondolkodása, teljesen megfordult a viselkedése.

De nézzük most az előzményeket. Az Apostolok cselekedetének könyvét Lukács jegyezte fel, aki az Úr Jézus tanítványa volt. Az Úr Jézus mennybemenetele után vagyunk, amikor az első gyülekezet megalakult Jeruzsálemben. Péter igehírdetésre 3000 lélek tér meg. A farizeusok Jézus Krisztust nem fogadták el, üldözték a keresztyéneket, akiknek az első vértanújuk István volt. István sok szempontból hasonlított az Úr Jézushoz, hiszen a megkövezésekor imádkozott a kivégzőiért.

Ezek között a körülmények között olvasunk először Pálról, akinek ekkor még Saul a neve. Az Apostolok cselekedetei 7. részének végén ezt olvassuk:

„Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll. Akkor azok hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak, azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig egy Saul nevű ifjú lába elé tették le felsőruháikat. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.”     Apostolok cselekedetei 7:54-60.

Saul ott volt István halálánál, és valószínűleg az Úr Jézusról is sokat hallott. De most néhány dolgot idézzünk fel azokból az ismeretekből, amit a Bibliából és a történelemből ismerünk.

Pál, valamikor Kr.e. 1-5 között, a tarzuszi Czilícziában, Saul néven látta meg a napvilágot. Szülőhelye, amit napjainkban Terzusznak neveznek, Törökország délkeleti csücskében található. Saul zsidó származású volt, aki a tizenkét törzs számban legkisebbikéhez, Benjáminhoz tartozott. Így beszél róla az ige: „Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.”  Filippibeliekhez 3:5-6. 

Egy nagyon híres tanítója volt, Gamáliel.  Ő farizeus, írástudó, korának legtiszteltebb törvénymagyarázója, a Nagytanács tagja, Jézus és Pál apostol kortársa volt. Az apostol később így beszél erről a korszakáról:  „Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel, Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, Isten buzgó híve voltam, ahogyan ma ti mindnyájan. E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is.” Apostolok cselekedetei 22:3-4.

Kedves Gyerekek!

Mit ér, ha ismerjük az igét, de az életünket nem alakítja át, ha a szívünket nem változtatja meg? Saul nagyon sok dolgot tudott Istenről, de nagyon távol volt tőle. Igyekezett a törvényeket betartani, jól ismerte az ószövetséget, de nem volt új élete, nem tért még meg.

Az Úr Jézus többször beszél a hozzá hasonló farizeusok képmutatásáról: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.” Máté 23:27-28

Isten óv minket attól, hogy ehhez hasonlók legyünk. Bárcsak a szívünkbe fogadnánk Jézus Krisztust, aki megváltoztatná az életünket. A későbbiekben látni fogjuk, hogyan lett Saulból Pál, hiszen az Úr gyökerestől megváltoztatta az életét. Isten ezt szeretné elérni a mi életünkben is.

 

Ámen

Uherkovich Zoltán

2023. május 14.